Megkéselte az osztálytársát egy 18 éves diák egy budai középiskolában
A támadót a helyszínen elfogták.
A támadót a helyszínen elfogták.
Most volt az első testületi ülés azután, hogy az időközi választás után elolvadt a V. Naszályi Márta párbeszédes polgármester mögötti többség.
Az időközi választáson megszerzett plusz mandátum és így – exjobbikos támogatással – a testületi többség birtokában nem tétlenkedik az I. kerületben a Fidesz. A csütörtöki önkormányzati testületi ülésre egy sor javaslatot nyújtottak be a párbeszédes V. Naszályi Márta polgármester hatásköreinek megnyirbálásától a bizottsági struktúra átalakításán át az ellenzéki alpolgármester leváltásáig.
A kerületben időközi voksolás volt. Ez előtt több, a Fidelitashoz köthető személy létesített új lakcímet a kerületben.
A lakcímváltoztatás révén az érintettek akár szavazhattak is. A Momentum a helyi választási bizottsághoz fordult.
Az időközi választási vereséget személyesen Karácsony Gergelynek tulajdonítja az államtitkár.
A BRFK bejelentette, hogy az érintett területet kiürítik, majd 8:30-tól a kora délutáni órákig lezárva tartják.
Az eredmény azt jelentheti, hogy az ellenzék elveszíti a többségét, két volt jobbikos ugyanis gyakran a kormánypártokkal szavaz.
A Magyar Nemzet című kormánylap már második cikkével igyekszik lejáratni a budai színházat, ahol „transzvesztiták szerepelnek”.
Miközben Csobánczy Gábor I. kerületi alpolgármester vagyonnyilatkozatai gyakorlatilag üresek évek óta, a Magyar Nemzet azt állítja, több cég is köthető a politikushoz.
Nagy Gábor Tamás pénteken mondott le fővárosi képviselői mandátumáról.
Az önkormányzat a lakáscsere-szerződést vitatja, könnyen lehet, hogy a jobboldali megmondóembernek el kell hagynia az ingatlant.
Az önkormányzat továbbra is úgy látja, hogy jogsértő módon korlátozták a jogos érdekeit.
A Budavári Önkormányzat több lakostól is bejelentést kapott az erős szag miatt. Közölték: az anyag semmilyen veszélyt nem jelent a lakosságra.
Az önkormányzat a publicista színlelt lakáscseréje miatt indítana eljárást.
Az önkormányzat megbízásából készült felmérés szerint nem a demográfiai vagy pártválasztói csoportok, hanem a vári lakosok és az önkormányzati bérlakásban élők véleménye tér el jelentősen a teljes mintától.
A katasztrófavédők és a közlekedési társaság szakemberei is dolgoznak a műszaki mentésen.
Az önkormányzat eddig évi egymillió forinttal támogatta a Petőfi Irodalmi Múzeum által működtetett Mesemúzeumot. A program ellen továbbra sincs kifogásuk, csak Demeter Szilárd ellen.
Újabb különleges szabályokat hoztak a budai Várnegyedre. A cél kettős.